Valószínűleg beállok a pofonfa alá, mert jól menő, nagyhangú nőkből álló szerkesztőség munkájára nem tűnik okos gondolatnak negatív kritikát mondani.

Valószínűleg könnyű célpont is vagyok, mert a gondolataim csak betűkbe hányva vannak, nem jól megszerkesztve. Nem vagyok író, nincs szerkesztőm se.

De mégsem tudok szó nélkül elmenni a wmn.hu legújabb, szoptatásról szóló videója mellett.

Hogy miért? Mert évek óta látom a nők bizonytalanságát, kétségbeesését, szomorúságát, aggódását, sikersztorijait a szoptatással kapcsolatban. Látom, hogy még mindig ingoványos terep a nyilvános szoptatás, az igény szerinti szoptatás, a hosszan tartó szoptatás. Hogy még mindig nagyfokú tájékoztatásra van szükség ebben a témában!

Friss kismamaként  is nehéz tájékozódni, mert a különböző szülésfelkészítőkön hol több, hol kevesebb szó esik róla. Van ahol csak a szülésig készítik fel a szülőket, a gyermekágyas részről nem esik szó, a szoptatás esetleges nehézségeiről sem.

Pedig a szoptatás igényli a társadalmi párbeszédet. Mert annyira bezárhatja és elmagányosíthatja az anyukákat, amire egy-egy könnyen ítélkező ember nem is gondol. A mai napig óriási vitákat generál a facebook csoportokban, sokszor két táborra osztva az anyukákat. 

És akkor jön az iszonyú olvasott wmn.hu ezzel az egyáltalán nem átgondolt videóval a szoptatásról.

Kezükben volt a lehetőség a tájékoztatásra, arra hogy nagyon sok nőnek nyújtsanak támaszt a szükséges információkkal de nem ezt választották sajnos, hanem gyártottak egy trash videót.

Ha kismama vagyok és az első babámat várom, nem kapok semmilyen értékes információt a szoptatásról. Nem ismerem meg a fontosságát, nem tudom meg, hova fordulhatok, ha felmerül bármilyen kérdés, gond, probléma. Felszínesen érint fontos kérdéseket, és valamiért az a szerkesztőknek nem jutott eszébe hogy megkérdezzenek egy szoptatási tanácsadót. Ezt nem is értem.

Ha meg már anyuka vagyok, akkor nem nevettet meg, mert semmi, de az ég adta világon semmi vicces nincs ebben a videóban. Úgy érzem többet árt a szoptatás megítélésének, mint amilyen jól elnevetgélhettek a készítése közben.

Felmerül a kérdés, hogy ezt minek de leginkább kinek készült?

Biztos ami biztos alapon ideteszek a teljesség igénye nélkül néhány linket, ha valakinek szüksége lenne rá:

LLL weboldal - http://www.lll.hu

IBCLC weboldal - https://ibclc.hu

Szoptatási kérdezz felelek facebook csoport - https://www.facebook.com/groups/40788793934264

Bemásolom Schimcsig Nóra gondolatait a szoptatásról, mert az elmúlt 15 évben számomra ezek a sorok a legmegnyugtatóbbak még a harmadik gyerekem anyatejes táplálása mellett is.

 “A szoptatás során gyakran felmerül a kérdés, hogy a baba éhes marad, éhes-e, már megint eszik, miért eszik ennyit, stb. A rokonok, az egészségügyi személyzet, de még sokszor az anya maga is a szoptatásra mint etetésre gondolnak.

Ezzel szemben a babák nem ESZNEK, hanem szopnak. Ez fontos különbség, mert nem ÉHSÉG végett szopnak, hanem bármilyen, mindenféle stressz miatt mellre kéredzkednek. Ezeknek az esetek legnagyobb részében megoldása vagy anya, vagy a tej, vagy a szopómozgás maga, vagy ezek valamilyen kombinációja. (Pl oldódik a félelem, fájdalomcsillapító komponensek, vagy kakiló reflex kiváltódása is, sok egyéb más mellett.)

A szopás befejezését sem a teli gyomor okozza, hanem egy ennél komplexebb hormonális folyamat, amit a jóllakottságnál pontosabban leír az elégedettség.

Amikor egy felnőtt úgy gondolja, hogy a kisbaba „összekeveri az éhségérzetet a fájdalommal” vagy közelség igénnyel, akkor érdemes tudnunk, hogy a kisbaba nem kever össze semmit - neki MINDEGY. Így is, úgy is mellen jó neki, ezért NEM KELL TUDNIA, nem kell még pontosítania, és így kommunikálnia sem még sokáig, hogy melyik fajta stresszt is érzi. Ez fokozatosan válik csak szét, ahogy érik és sokmindennel megismerkedik, és közben kommunikál anyjával, majd másokkal is.

Aki itt bármit összekever, azok mi vagyunk, homo sapiens felnőttek!

A többi emlős - gondoljatok bele - nem is látja a tejét sose! Egyszerűen csak azt tapasztalja, hogy a babája nyűgös volt, szopott, most elégedett. A mell és anya lelke pedig megkönnyebbült.

Nem tett jót nekünk, hogy láttuk a tejet, megmérhetjük, és emiatt annyit értettünk meg belőle a bal agyféltekénkkel, hogy ÉTEL, evés, éhség, jóllakás, etetés.... mert ebből ered egy csomó félrecsúszott reakció is. Hogy ETETÉSnek hívjuk a szoptatást, hogy azt hittük sokáig, ha cumisüvegből lefejt tejet adtunk, akkor tökéletesen ugyanazt csináltuk, kielégítettük baba (és anya) minden szükségletét, stb. stb.

A babák alapvetően nem mohók, pontosabban kb ugyanannyira, mikor "éhesek"... viszont az anyák tejtermelődési sebessége, és a leadóreflex kiválthatóságának a mértéke, a reflex ereje változatos. A baba néha fuldoklik, annyira gyorsan jön a tej.... de neki csak egyféle reflexe van rá, hogy mit kell csinálni vele: lenyelni. Azt egy bizonyosnál gyorsabban nem tudja csinálni, akkor sem, ha a tej gyorsabban jön.

Ilyenkor a jóllakottság hamarabb elérkezik, mint az elégedettség érzése, hogy alaposan kinyammoghatta magát. Mivel annak némi köze a tej zsírtartalmához is van, ami az üres mell lassú cseppjeiben van főleg. Szóval ideálisan egyszerre, szinkronban.

Ámde ha az anya azt hiszi, a baba CSAK ÉHSÉG miatt szopik, hogy neki ETETNIE kell, hogy a sírás az ÉHSÉG jele, akkor olyankor is teli cicivel tukmálja aggódva a gyerekét, amikor az nem is volt éhes. ("Csak" stresszben.) A kórházak rohanó csecsemősnővéreinek tanácsai, az "éhenhaláson" aggódás a kötelező mérlegeltetéssel ezt károsan felerősíti.

Ennek főleg bőtejű mamánál tényleg az az ördögi körbe keveredés lesz a következménye, hogy az anya nem jön rá, a baba a fájdalom miatt kéri magát mellre, nem az éhség miatt, de az egyre több és több tejjel már csak félrenyelve, bukásokkal, hasfájással és hasmenéssel tud csak megbirkózni. Akar is szopni, meg nem is, nehezen megnyugtatható, nem alszik mélyen nagyokat, folyton mellen van. És sokszor az anya még az 1kg fölött gyarapodó babájáról is azt hiszi, hogy nem elég a teje, mert lám, folyton sír... biztos éhes.

Ennek nem az a megoldása, hogy nem adunk mellet egy gyereknek, aki tök világosan és egyértelműen kommunikálja, hogy MELLET kér.... csak elkezdjük etetés helyett komplexen szoptatásnak gondolni, amit csinálunk. Az egyértelműen nem éhes gyereknek nem a teli, spriccelő mellünket, hanem a puhábbikat kínálva, ami max csöpög, így végre kinyammoghatja magát kedvére. (Nem csak levest kap végre, hanem sajttortát is, ahogy Schneiderné Diószegi Eszter mondta néhányszor a komfortszopás fontosságáról.) Ez fájdalmat csillapít, kakit lassít, mélyebben, hosszabban fog aludni utána. Vagyis ritkulni fog a szopik száma. Leáll pár nap (max hét) alatt a hasmenés és hasfájás. Lelassul a tejtermelés, végre szinkronban lesz anya és baba teste. Ettől a szoptatás is mindenkit elégedettebbé fog tudni tenni. Anya is pihentebb lesz, baba is nyugodtabb lesz.

Létezik a másik fajta ördögi kör is, amikor a tej lassan jön a mellből, vagy a baba gyengébben/ügyetlenebbül szopik: a baba hamarabb válhat elégedetté, mint teli gyomrú jóllakottá. Kevesebb a kalóriabevitele a szükségesnél, lelassul a gyarapodás, spórolni kezd az energiájával, egyre aluszékonyabb, mellre téve túl röviden dolgozik. Felborul a munkamegosztás anya és baba között, az anyának egyre több munkájába kerül a tejtermelés és a bevitel fenntartása. Ebből sem egyszerű kikeveredni - de sokszor ki lehet! Beszéljetek IBCLC szoptatási tanácsadóval minél hamarabb (ne csak a gyerekorvossal, ha pótlás szükséges), mert itt is ugyanaz a fontos: a szoptatás más, több, mint etetés. És ez a többlet, ez a különbség fantasztikusan értékes!

Akár a tejtermelődés felgyorsítása szükséges, akár ha az akadályba ütközik, pótlás adandó, ezeket úgy érdemes megvalósítani, hogy a szoptatást, a maga komplexitása miatt óvjuk, támogassuk. Még akkor is, amikor, mondjuk a kalóriabevitelnek csak 10%-a anyatej a mellből, 90% más.

Amint megértjük, hogy mi a babánk számára sokkal többek vagyunk, mint ételhordó, sok apró csapda megszűnik, amiken eddig ki tudtunk siklani. Mi vagyunk nekik a MINDEN, és ez a minden, ez a mi nekik pont elég, pont jó. A szoptatás egy csoda! ♡”